További képek
|
Szent Péter Bazilika, Róma
PERI UP állványmegoldás a templom zavartalan működése mellett folyó restauráláshoz
A római Szent Péter Bazilika templomterében a tizenhatodik századból származó St. Pius Kuppel mozaikok restaurálására volt szükség. Ezeket a nevezetes műveket a 17. század vége és a 18. század eleje közötti időszakban restaurálták először, majd 1840-ben másodszor.
Az akár egy évig is elhúzódó munkálatok komoly dilemma elé állították a templom vezetőit: a templom elérhetőségét a restaurálás teljes időtartama alatt biztosítani kellett, és a fontos kulturális látnivalók egyikét sem szerették volna lezárni, még ideiglenesen sem.
A területen található értékes művészeti alkotások, az össze- és szétszerelési idő csökkentésének igénye, valamint a templom zavartalan működésének megőrzésével kapcsolatos követelmények az állványszerkezet megtervezését különösen bonyolulttá tették. A templom vezetősége annak az alvállalkozónak ígérte a projektet, aki a legjobban képes volt megfelelni a szerteágazó követelményeknek.
|
| PERI rendszerek használatban |
PERI UP Rosett
|
 |
A PERI UP állványrendszer alapján a PERI olyan kivitelezési megoldást dolgozott ki, ami mindössze egy hét alatt lehetővé tette egy „lebegő állvány” kialakítását, melyről a restauráció optimális körülmények között volt elvégezhető. Ezzel egyidejűleg a megoldás maximális biztonságot garantált mind a dolgozók, mind a látogatók számára. |
 |
A 26 méter magasságban felszerelt munkaállvány elkészítéséhez először egy ideiglenes tárolóhelyként és hozzáférési pontként használt támaszállványt emeltek. A PERI UP Rosett rendszer magas csomóponti szilárdsága lehetővé tette az ideiglenes támasztorony talajról történő szerelését (és későbbi szétszerelését) a szükséges magasságig, mindezt pedig lehorgonyzások, támasz-szerkezetek vagy más rögzítőelemek használata nélkül. Ezt követte a 124 négyzetméter összfelületű munkaállvány összeszerelése, mely a lehorgonyzási pontok kis száma miatt rendkívül nehéz feladatnak bizonyult. Ezért a PERI mérnökei négy különböző, számítógéppel felépített helyiségmodellt hoztak létre. A hatékony megoldást végül PERI LGS tartóelemekkel oldották meg, melyeket 17,50 méteren keresztül függesztettek fel. Ezután az LGS tartóelemekhez rögzítették a PERI UP Rosett csomópont-dúcokat, kiegyensúlyozott konzol formájában. Az elliptikus dóm négy nagy ablakának felülvilágítóit támasztási pontokként lehetett felhasználni. A PERI LGS tartóelemek és a PERI UP Rosett építőelemek kombinációja alkotta az állvány alapját. Ezeket sugárirányban elhelyezett, deszka- és linóleum burkolattal ellátott PERI VT tömör fatartókkal egészítették ki. |
 |
A „lebegő munkaállvány“ elkészítését követően szétszerelték a csupán szereléshez szükséges támasztornyot. A restaurátorok az állványhoz a kupola külső részéről, a nyitott ablakokon keresztül juthattak el. A munkaállványról a PERI UP Rosett egységek egészen a kupola bevilágítóablakáig lehetővé tették a biztonságos hozzáférést. Ezek állványokkal és integrált létrafeljárókkal voltak ellátva, így a fel- és lemászás a lehető legegyszerűbb volt. A munkaállvány 200 kg/m² terhelést képes elviselni. Az állványszerelési anyagok előzetes számításai, melyeket a PERI mérnökei végeztek el, lehetővé tették, hogy a vastagabb boltívekre ható összes nyíróerő elvezethető legyen a segédszerkezet támasztópontjaihoz, majd onnan a bazilika főoszlopaihoz. A szerkezet súlyát a bazilika struktúrájának teherbírása és teherelosztási jellemzői alapján határozták meg. |
 |
A nagy művészi értékkel bíró épületekben végzett munkálatok során gyakran lépnek fel technikai, logisztikai vagy szervezési problémák. Itt már a szükséges anyagok és eszközök mozgatása – ami más építkezéseken csak másodlagos fontossággal bírna – is jelentős feladat. A PERI UP és az LGS rendszer alkalmazásával elvégzett kivitelezés megtervezése, valamint a logisztikai, szerelési és szétszerelési munkálatok ezért különleges alapossággal és körültekintéssel folytak. A munka mindössze 15 naptári napot vett igénybe. A megbízó elvárásai maximálisan teljesültek: az optimális körülmények és a magas fokú biztonság mellett a PERI munkaállványnak köszönhetően a templom is zavartalanul folytathatta működését a felújítási munkálatok teljes időtartama alatt. |
|
|
|
PERI sajtóközlemény 2004/12
|
|